nem.mondom

kisvárosi tapasztalások

a hivatalok és az ott dolgozó köztisztségviselők félelmetesek, ezért szoktam csőre töltött pisztollyal (értsd: alapos felkészülés után) és minden eshetőségre felkészülve ügyintézni, de aki nem ... azzal megeshet, hogy sírva és megalázva távozik

1. kisvárosunk anyakönyvi ügyek osztálya vagy mije, ma délelőtt:

63-65 éves néni kitölti az űrlapot, majd behívják, és az ügyintéző hölgy a papír átfutása után megkérdezi:

- Minek született?

(a néni nézett, nem értette a kérdést, hallgatott, ám ha nekem szegezi ezt a kérdést, tuti, hogy ilyeneket felelek: nemtom, apám-anyám így döntött ; csak ; problémának ; hivatalnokbosszantónak, stb.)

a hallgatást azonban megelégelte a köztisztségviselő és újból megkérdezte:

- Minek született? (és ismerjük már a formát, miszerint amikor magyarul próbálunk artikulálva beszélni a külföldihez, nah, az alkalmazott hölgy is így próbálkozott)

a néni továbbra sem értette a kérdést, zavartan pislogott, mire harmadszor is elhangzott a kérdés:

- Minek született? (és amikor a hülye külföldi továbbra sem érti a magyarunkat, már kiabálva artikulálunk, így tett a hivatalnok hölgy is)

a néni erre elsírta magát, a köztisztviselő hölgy újra feltette a kérdést:

- Kovács Jánosnénak született?

erre a néni már megértette a kérdést, és megmondta a születési, avagy lánykori nevét, ahogyan azt ő megszokta, mert annak idején így szólt a kérdés

az eredmény: délután már nem mert egyedül visszamenni az iratokért, mert félt

bzmg félt a köztisztségviselőtől, akit az adóból stbstbstb ....

namost az eredmény szempontjából tökmindegy, hogy a hivatalnok hölgy kommunikációs eszköztára és empátiás  készsége miért ilyen szegényes, nem oda való, hanem inkább vmi gép mellé, vagy vágóhídra, ahol nem idegesítik az emberek

2. adóhivatal, ma délután:

eleve vicces, hogy kérelmet kell kitölteni, hogy csekket kérjünk az szja befizetéséhez, mert azt kábé nem szívjóságból teszik a zemberek (kivéve persze a politikusokat, akik a tapasztalat szerint szívjóságból és kedvtelésből adóznak, vagy azért, mert kiderül, ha mégsem), szóval a többség azért, mert kötelező, de ezen csak vigyorogtam egyet ... hanem történt, hogy a két iroda közül az egyikből kijött az ügyfél, és eltelt kábé öt perc, és nem történt semmi, csukott ajtók, sötét számkijelző, feszültté váló én, toporgó többiek

ám hopp, van Isten, megjelent a 122-es szám .. és mindenki csak áll és néz .. ekkor megkérdeztem, hogy kinél milyen szám van és kiderült a 127-es sorszámtól tartózkodunk csak a váróban, erre mondtam a 127-es néninek, hogy tessék bekopogni, mert valszeg a többiek elunták magukat és elmentek, erre a néni azt mondta:

- Jajjj, dehogy kopogok be, még rámkiabálnak, hogy miért kérdezősködök, amikor ki van írva, hogy ne kopogtassunk ... nem akarom én, hogy veszekedjenek velem ...

nyilván én következtem, bekopogtam, elintézem, stb. és közben némán dühöngtem, megint

3. real abc, este:

egy nagyon leharcolt külsejű idős férfi megszólított, hogy egy kiló kruplit akar venni, hol lehet .. odaküldtem az éppen gondolát rendező eladóhoz, aki közölte: hátul, zöldséges osztály! .. a férfi elcsoszogott, amerre mutatta az eladó .. én pedig figyeltem tovább, mi történik

a hátul, zöldségosztály megvolt, de ott meg zacskót kell tépni, lemérni, kiválasztani a kódszámot, beütni, az idős korosztálynak szemüveg meg minden nélkül jóval bonyolultabb dolog, nem is sikerült, csak a krumpli volt meg, erre odalépett egy férfi vásárlóhoz, aki mondta, hogy igen, itt lehet krumplit venni és ezzel el is intézte

és akkor jöttem én, mert láttam, hogy vagy krumpli nélkül ballag el, kezében a tíz deka valamivel, vagy én adok neki és krumpli is lesz a kosárban

és még hideg is volt ma ...

KKK

... és most nem a Könyv, könyvtár, könyvtárosra gondolok, herr innenminister ....

a könyvtáros hétköznapjai rovatunkból

Mikor

"épp cserélném a lelkem - de újra rámköszön"

Belmondo

a javakkal nem szépen bánó, mert azokkal talán nem is rendelkező bolha nem darwini evolúciójáról

idézek egy kis MérőLászlót, csak úgy, hosszú lesz, de muszáj

"...Ha egy csomó bolhát beteszünk egy dobozba, nem érzik jól magukat és igyekeznek kiugrani. Csakhogy a doboz tetejére egy üveglapot teszünk. A bolhák előbb-utóbb megtanulják, hogy fölösleges ugrálniuk, úgysem juthatnak ki. Egy idő után már nem is próbálkoznak, akkor sem, ha az üveglapot eltávolítjuk." ... Ez a tanult tehetetlenség. Ám Seligman felfedezte ennek ellenkezőjét, a tanult optimizmust. "Seligmanék könyvükben a csoportos tanult tehetetlenség felfedezését bemutató részt így fejezik be: <Lehet, hogy komplex szervezetek vagy akár egész kultúrák, társadalmak esetében is beszélhetünk tanult tehetetlenségről?> Ezt a kérdést nyitva hagyták, de a világnak ezen a közép-kelet-európai részén nem nehéz magunkra ismerni benne. Nekünk, magyaroknak Seligman személyes példája is rendkívül tanulságos. Mi itt állunk ötszáz év tanult tehetetlenségi tréning után. Csakhogy mára az üveglap eltűnt a doboz tetejéről. Itt az ideje, hogy kövessük Martin Seligman példáját, és mi is felfedezzük a tanult tehetetlenség után a tanult optimizmus lehetőségeit is."

mert ahogyan Ottlik Géza írja:

"A mohácsi csata négyszázadik évfordulója következett éppen. Fura dolognak látszik talán, vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmet megünnepelhette volna itt most, a hatalmas oszmán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt, időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak."

Ismét M.L.: "Azóta a Szovjetunió is eltűnt a térképről - most lehetőségünk van egy nem darwini evolúció elindítására, és ez csakis rajtunk múlik."

Az érzelmek logikája. Bp., Tercium, 2010.

 

 

lel, ki áll - a pot

cím az fn.hu-n taxidroszt => olvasom: taigetosz

VV11 Stephanie

tegnap még azt gondoltam, hogy nem cserélnék StephanieGrimaldival, akivel ugyanakkor születtünk, csak ő oda én meg nem oda, nem irigylek tőle semmit, bulikat, alkoholt, brutálpasikat, az énekesi karrierjét, a hercegnői címét és a vagyont sem, mert én pont itt vagyok jól ahol vagyok, könyvek, olvasók, apró hisztik, mézespálinkák ...

egésze addig, amíg ma nem szembesültem a közALKALMAZOTTI Bérjegyzékemmel, amiből kiderült, hogy virtuálisan nagyon sok pénzt keresek, és csak a decemberi szabadságomért (amit ráadásul csak a jelenléti íven vettem ki, mert annyira kevesen vagyunk, hogy sosem sikerül szabályosan kivenni a szabikat - ergo végig dolgoztam a decembert) felírtak nekem plusz százhatezer forintot (de mondjuk ezt régebben sem értettem, hogy ez hogy van ez a távolléti díj így papíron manifesztálódva csupán, mindegy)

naszóval, az így felturbózott-felszuperbruttósított bérem maga a királyság, míg adózni utána udvari bolondság

és akkor ma reggel már arra a kérdésemre is választ kaptam, hogy miért nem lőtték tarkón es.gabikáék azt a százkétezer embert rögtön, amint kiléptek a nyilatkozattétel után

ja-ja, azért, mert ez így sokkal nagyobb büntetés

amúgy meg piszkozatba suttogok

mit lát a szemem - és mit üzen az agyam

(cím: szinte mindenütt megszűnik a havazás)

szinte mindenütt megszűnik a tavasz

nemt'om

a telefonom üdvözlő szövege (mert gondoltam, ennek így mindig nálam kell lennie)

ha nem akarod, nem kell

de olyan nehéz éreznem/tudnom/eldöntenem, hogy akarom-e vagy nem akarom

és a vége úgyis mindig az, hogy nem érzem, nem tudom, csak eldöntöm

ffffffffyyyyyyyyy

 

ügymenetek

meg az is történt még, hogy elutaztam a megyeszékhelyre, a hivatalba, én, a hivatalfóbiás*, egyeztetni, hogy én vagyok én (te vagy te, kettőnk közül melyik a hülye? öltötte rám a nyelvét a hatéves énem) - plusz ha már ott voltam, kértem egy eu-s egészségbiztosítási kártyát

és a biztonság kedvéért jól kikérdeztem az ügyintézőt, hogy nekem mi a további teendőm a nyilatkozatommal, azt felelte erre, hogy adjam le a munkáltatómnak öt napon belül, de öt napon belül!, ahol a béremet számfejtik

fel is hívtam az Államkincstárban az ügyintézőnket (mindig biztosra megyek, mielőtt csak úgy feladtam volna postán, tájékozódtam), aki nagyon meglepődött, hogy "jajj, ilyen hozzám még egy sem érkezett, és nem is kaptunk útmutatást erről. nincs is a rendszerben ilyen, ahová azt regisztrálhatom. most akkor hova tegyem?" ... öööö ... ezt most nekem kell megmondanom? hát, jó, akkor aaaa dossziémba? vagy valami olyan helyre, ahol mindig megtalálja, gondolom. vagy nemtom.

akkor most izgulhatok ezen is, hogy hova teszi .. mégilyet

*és ráadásul, amikor hazaértem, a postaládában várt az apeh csomag, valamilyen ismeretlen adószámmal az adóazonosító jelem helyett, ésakkortejószagúúristen, eszembe jutott, hogy valamikor a nyáron igényeltem ilyen vállalkozói valamit, ami a pályázat miatt kell, de mivel a pályázatban azóta csak dolgozni kellett, fizetség lehetősége fel sem merült, tökéletesen elfelejtettem az egészet

most azon izgulok, hogy megvan-e még a hivatal fiókjában valahol, vagy már kidobták, és ha bemegyek érte a hivatalba, akkor leszidnak vagy ilyesmi?

mert például amikor a biztosítósnak a szig-számom helyett a lakcímkártyám számát küldtem el sms-ben, és emiatt azután a tévé-előfizetésemnél is ezt puskáztam ki a telefonomból, akkor ők nem idegeskedtek ám

 

 

né_ro

az jutott eszembe, hogy szegény bézsé, mennyire frusztrált lehet, meg folyton ideges, rémülten hátrafelé tekintgető, szinte érzem, hogy egy perc nyugta sincs saját magától

szóval sajnálom, szörnyű élete lehet, mondjuk nyilván magának csinálja - ahogy Maslow mondja: "If the only tool you have is a hammer, you treat everything like a nail."

és akkor, gondoltam, itt az ideje, hogy az Univerzum szeretet-energiájából küldjek neki egy löketet, mert mint azt meg egy másik könyvben olvastam, a menny és a pokol lényegében ugyanaz, csak az odavezető út nem - az egyik úton szeretetet és boldogságot tapasztalsz meg, a másikon pedig szeretet nélküli ürességet és boldogtalanságot

hátha van még lehetősége irányt változtatni

rajtam, a névtelen rohadékon nem múlik

az érzelmek és a logika

legkedvencebb gondolkodóm, Mérő László azt mondja Az érzelmek logikája könyvében, hogy például közgazdasági kérdésekben is az érzelmeink alapján döntünk, hogy mit szeretnénk _jobban_, arra szánunk pénzt, amit kevésbé szeretnénk, vagy kevésbé fontos nekünk, arra kevesebbet fogunk költeni, ha már egyszer muszáj választanunk

nekem meg főleg könnyebb, lévén az érzelmeim amúgy is racionálisak, miközben folyton nehéz helyzetekbe keverem magam, mert idealistán gondolkodok

de legalább nem unalmas, ugye

továbbá időközben, mindenféle papírok kitöltögetése közben a többiek reakcióját figyelve rájöttem, hogy például a hivatali nyelvezet nem azért bonyolult, mert maga a téma is bonyolult, hanem csupán azért, hogy a nemértés okán pontosan úgy döntsünk, ahogyan elvárják tőlünk

ma milyen kis izgága partizán voltam, nahát

 

új év, régi-új kihívások

de legalább döntöttem, igaz, szokás szerint 19-re lapot kértem, a gyáva dolgok untatnak, minek idegesen átkozódni (átkozódva idegeskedni), amikor izgulhatok álmodozón (álmodozva izgulhatok)?

. . .

Axióma

 

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés

 

Fodor Ákos

something stupid

amióta így a pályázat keretében angolul (is) tanulunk, otthon is angolozok néha, a leckémet csak egyszer nem csináltam meg eddig, bár most éppen nem találom sehol az angol könyvemet, nem tudom, Freud mit hámozna ebből ki, szerintem csak rendetlen vagyok

nna, és hétvégén is gyakoroltam az angolt, társalogtunk (angolul beszélgetni ilyen speciális helyzetekben, testközelben, kinderbuenót nyammogva mondjuk éppen szeretek) és akkor ezt mondta nekem a Ő (lehet, hogy nem leszek túl pontos, még csak szeptemberben kezdtünk, mármint angolul tanulni)

"you have been most delicious woman in my life" .. és akkor én erre azt kérdeztem, hogy "és melyik igeidőben van ez most"?

mert nagyon fontos kérdés az angolban ugye, az igeidő (P. P. :)

azt hiszem több romantikus filmet kéne néznem, ellensúlyozandó dr Bones karakterét, aki viszont az egyetlen sorozatban játszik, amit nem szeretek elmulasztani

fél órával zárás előtt

tökéletes idill az olvasóteremben így szombaton

Olvasó megjött, megetetett (almával), megitatott (gyümölcslével), megbeszéltük a mancs cikkeit, majd leült netezni, fején fhallgató

kettesben vagyunk, és miközben könyveket dolgozok fel (formailag-tartalmilag :P), az én fülemben is zene üvölt, a Piramis, mert kint esik a hó és így jutott eszembe az Ajándék, meg a Ha volna két életem, meg a Szállj, szállj fel ...

még mindig hideg futkos a hátamon a zenéjüktől

2010. 12. 20.

és úgy leszünk kínaiak, hogy ki sem tesszük a lábunkat az országból, úgy fogunk kínaiul érteni-beszélni, hogy egy szót sem kell tudnunk kínaiul, a nagy fal is itt van amúgy, csak még nem látszik

de érezni

 

mostanra sikerült magyarázatot találnom

mert abban viszonylag jó vagyok, hogy ha kell, ha nem, mindenre magyarázatot keresek és onnantól meg- vagy belenyugszom az adott helyzetbe, persze van, amikor ez a nyugalom csak időleges, de mégis

szóval, így történnek mindenféle dolgok a könyvtáros életemben, meg elérnek hozzám ilyen-olyan impulzusok, amelyek nagyon nem hagynak békét nekem és volt kábé két hét nyugtalan időszakom, azután végre bevillant, hogy kéne egy olyan kategória, hogy

celebkönyvtár

ami nem azt jelenti, hogy celebeket lehet online vagy offline kölcsönözni, meg ilyenek, hanem ez egyfajta új irányzat így ebben a könyvtári világban, egy kategória akár, a lényeg nem a szolgáltatás, meg a célcsoport, meg ilyen ósdiságok, hanem a sajtóban való megjelenés sokasága, és akkor hipphipphurrá van, beszélnek a könyvtárakról

na, de miket?

ez persze már nem érdekes, a celebkönyvtár-kategória, mindegy, hogy mit, csak beszéljenek

nyilván persze bennem van a maradiság ódon dohszaga, hogy nem értem, de nem ... mondjuk megengedőbb lennék, ha volna ezek mögött némi hagyományos könyvtárosság és ismert lenne pl. a konyvtarponthu-nak azon szolgáltatása, hogy képes keresni adott megye könyvtárainak katalógusaiban egyszerre és nem kéne beutazni a megyét papíralapon létrehozott listával a kézben, hogy megvan-e ez+az+amaz könyv ebben+abban+amabban a városi könyvtárban?

Kedves FüFo!

Ne haragudj, hogy levelemmel zavarlak. Tudom, hogy a Hősöket így ismeretlenül megszólítani nagy merészség, de mentségemül felhozom, hogy csupán az aggodalom hangja szól belőlem.

Remélem, kedves FüFo, hogy jól vagy, hogy Hősként csodálatosan könnyedek, szinte már-már egyszerűek a napjaid, nehézségek, átsuhanó világos pillanatok nem terhelik szívedet-lelkedet, légiesen könnyű szellemedet!

Remélem, hogy ama tavaszi és őszi vasárnapok emléke még ma is forró lelkesedést és elégedettséget vált ki Belőled, ha visszagondolsz ezekre a hősies, forradalmi napokra, szinte érzed azt a perzselő harci kedvet, amit abban a pillanatban éreztél a doboz fölé hajolva.

Remélem, hogy azóta is a forradalom lázában égsz, hogy Hősként gondolsz magadra, hogy szellemedet a forradalom vörösen izzó ködfelhője borítja, hogy hallásodat a forradalmi rigmusok óvják, hogy szemed előtt a forradalom vörösen izzó korongja lebeg. És akkor jól vagy, nem kell aggódnom.

Mert tudod, így van bennem ez az aggodalom, hogy te JóIsten, szegény FüFo, mi van, ha elkezdett látni-hallani-gondolkozni, most milyen rossz lehet neki, biztosan segítségre van szüksége. Mert együtt vagyunk ám kedves FüFo itt a tömegben, a Hős FüFo-k, meg a nemhős individuumok, akiket nem féltek, mert ők eddig is láttak-hallottak-gondolkoztak, szóval ők nem csalódtak, az ő lelkük rendben van.

Szóval Kedves FüFo, csak szólok, nem vagy egyedül, ha valami rosszat érzel, ha úgy érzed, mást tapasztalsz, mint amit tapasztalnod kéne, tudd, a közösség része vagy, Hős vagy nemhős, együtt szívunk.

Különben aggodalmam nem álságos, valóban féltelek, tudod, még kiskoromban megtanultam, hogy nálam gyengébbel-hülyébbel nem verekszem és nem vitatkozom, hanem segítek, mert van annak elég baja.

Szeretettel üdvözöllek, ha akarsz róla beszélni, meghallgatlak!

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja